Szeretnénk, ha szeretnének, elfogadnának és ennek érdekében megtanulunk udvariasak és kedvesek lenni. Ez sokszor azzal jár együtt, hogy észrevétlenül lemondunk saját szükségleteinkről, és feláldozzuk magunkat, elmulasztjuk meghúzni a határainkat. Ritkán mondunk nemet, nehogy megbántsunk vele másokat és közben magunkat hagyjuk cserben. Közben úgy éljük meg, hogy mások átmentek a határainkon. Másokat teszünk felelőssé, mert nem tartják tiszteletben a határainkat. Holott mi voltunk azok, akik nem vettük észre időben és nem fejeztük ki a másiknak az igényeinket. Úgy gondoljuk, hogy joggal érzünk ilyenkor dühöt, sértődöttséget vagy megbántottságot a másik felé. Ha felvállaljuk a felelősséget magunkért, rálátunk arra, hogy a saját határaink meghúzásáért egyedül mi vagyunk a felelősek.