Nem vártak és nem akartam jönni. Nem volt jogom magamért tenni, nem létezhettem. Az újjászületésem során belenézhettem apám és anyám szemébe, átélhettem, milyen, ha várnak, ha hagynak élni, úgy és olyannak, amilyen vagyok. És ez éppen elég az életemhez, minden máshoz hoztam elég erőt odaátról. Hála.

Szilvi, az egyik legszemélyesebb, önmagam elől is rejtegetett, saját, igaz történetemhez segített visszatalálni a születés csoport segítségével. Nem állítom, hogy könnyű folyamat volt, de Szilvi tű-pontossággal érzékelte azt az időt, aminek nincs mennyisége csak minősége. Mintha látott volna belülről. Tudta, meddig kell benne hagyjon egy-egy nehéz helyzetben azért, hogy a fájdalmam legmélyére érjek. És végre volt idő. Rám is. És éppen erre volt szükségem. Szilvi nem “rántott ki” idő előtt a kényelemetlenségből, de mégis végig éreztem és tudtam, hogy velem van, támogat, megtart és tudtam, hogy pontosan tudja, hogy mit és miért csinál, hogy hová vezet.